Reggel örömmel látom, hogy nagyon jól megy már a felülés. Ma már a reggeli is bővebb, cukros briós, méz, baracklekvár, zsemle, sonka, joghurt, tea.
Kilenckor jön a véralvadásgátló injekció, de már magamnak kell beadnom, a nővér segít. Életem első injekciója, amit magamnak adok, pedig harminckilenc évet már megéltem. Először kicsit bátortalanul bököm, nem is viszi át a bőrt, de másodjára szépen bemegy, be is nyomom az adagot. Nem is lehet érezni.
Sétálok, még mindig egy kicsit görbén, de már azért jobban ki tudom magam húzni.
Király módon tudok már krákogni, egyáltalán nem fáj, pedig ettől is feszül kicsit a hasfal. Szerencsére nem kell köhögni vagy tüsszenteni, de már el tudom képzelni, hogy a halál mellőzésével kibírnám valamelyiket. Mindenesetre a nővér szólt, hogyha kellene, szorítsam a hasamra a kezemet, úgy könnyebb. Az orrfújás szinte tökéletes már.
Fekve már tényleg nem fáj, ülve is csak kicsit, jobban csak ha sokat ülök, különösen, ha görbén.
Pár percre bejön a sebész is, azt mondja, egy hét múlva szerdán kell visszajönnöm varratszedésre. Receptet ír a Clexane-ra (otthon magamnak kell majd beadni, tíz napig), és javasolja, hogy egy hónapig szedjek 3×1 Rowacholt is (ez egy illóolajokat tartalmazó recept nélkül kapható kapszula, jót tesz az emésztésnek, ha nagyobb vagy különösen zsíros ételt eszik az ember, még epekővel is szedtem, tényleg használ). Ezt az egy hónap után is bevehetem, ha valami megterhelőbbet kell egyek.
Megkapom a zárójelentést, a táppénz igazolást, a főnővér átveszi a kórházi napidíjat, hozza a nyugtát, mehetek, elbúcsúzom, megyek.
Taxi hívok, mert feleségem dolgozik. Elindulunk ráz, elöl jobb ülni, kicsit hátra is hajtom az ülést.
Egy hetet (a mostani utáni vasárnapig) tervezek otthon maradni, azt mondják, ennyi elég egy laparoszkópos műtét után. A sebész szerint egy hét után a sportolók is újra elkezdik edzésprogramjukat, úgy terheljem magam, ahogy megfelelőnek érzem.
Gondoltam hazafelé benézek a körzeti orvoshoz, mert csak ő írhat ki az otthontartózkodás idejére táppénzre. Hát ez sajnos nem sikerül, felhívom őket telefonon, és egy morcos hölgy közli, hogy a doktornő csak négytől rendel, másik orvos nem tud nekem segíteni. Na majd megoldjuk máskor.
Ehelyett megállunk egy patikánál, megveszem a véralvadásgátló injekciókat, némi gézt és fertőtlenítő sprayt a beadáshoz.
Otthon lemegyek a lépcsőn, sőt, a műtét után először, némi vívódás után fel is megyek egy emeletet, mert az otthoni ruha fent van. Semmi gond.
Délután WC-re kell menni, immár kúp nélkül. Van miért, sőt enyhén hasmenéses a széklet, és világosbarna. Ez ilyenkor normális, a szervezetnek eltart egy néhány hétig, amíg megszokja az új anatómiai helyzetet.
Este sült halas pirítóst csinálok, na ettől egy kicsit fáj az epe helye, pedig bevettem egy Rowacholt. Azért gyorsan elmúlik, de tanulság: túl vastag volt a halszelet, vagy csak egy pirítós-szendvicset kellett volna enni a kettő helyett.
Feleségem is megérkezik, örülünk egymásnak, és persze megoldjuk, hogy mindkettőnknek legyen fekvőhelye a tévé előtt. Megpróbálok oldalt feküdni – és sikerül, mondjuk csak a bal oldalon. Azért ez komoly fegyvertény, mérföldkőnek tartom.
A képen a hasam látható, már otthon 🙂
